Története

A Duna Európa különböző tájain folyik keresztül, ahol a történelem folyamán igen különböző népek éltek. Mégis a Duna alapvetően meghatározta és hasonlóvá tette e népek történetét, miként táplálékforrásként, kereskedelmi útvonalként, illetve természetes akadályként működött a folyó.

Környékén kis számú neandervölgyi embertől származó leletet találni. Azonban a folyó környékének általános benépesedése csak a felső paleolitikumban, az aurignaci kultúra folyamán történt meg. Él az a feltevés, hogy ezek a népek a Duna mentén vándoroltak dél-franciaországi, későbbi lakhelyükhöz. Az újkőkorban a Duna közvetítő szerepe is fokozatosan nőtt. Alsó szakaszán a földművelés a i. e. 6. évezredben jelent meg, a felső szakaszához gyorsan, a i. e. 5. évezredre elterjedtek a termelés technikái. Később több kultúra innen terjedt Észak-, kisebb részben Nyugat-Európa felé. A bronzkorban a nagyrévi, a vaskorban a hallstatti kultúra elterjedése mind-mind a Dunához köthető. A fémművelés korai elterjedésének nagyban kedvezett a folyó környéki hegyek magas érctartalma. A primitív cserekereskedelem is hamar kialakult a Duna környékén, később ehhez szárazföldi utak is csatlakoztak.

Ókor

A mediterrán világban a Kr. e. 4. századtól egészen Augustus koráig tartotta magát a Duna bifurkációjának gondolata, azaz hogy a folyam két ágra oszlik és az egyik az Adriai-tengerbe, a másik a Fekete-tengerbe ömlik.^[1]

Az ókori görögök számára is hamar fontos kereskedelmi út lett a Duna (akkori nevén: Istros) elsősorban alsó szakasza. A Duna-delta környékén a i. e. 8. században jelentek meg az első gyarmatosítók, és alapítottak városokat. Mondák alapján az i. e. 7. században, a Fekete-tenger irányából egészen a Vaskapuig felvitorláztak, ahol nem kockáztatták a sziklás, erős sodrású folyószakaszon való továbbhaladást, és visszafordultak. A későbbiekben a trákok foglalták el a Duna alsó szakaszát a görögöktől elvágva a kereskedelem lehetőségét. Közben a folyó felső szakaszán nagyban elterjedt a La Tène-i kultúra.

A Duna szimbolikus forrása a Donaueschingenben

A rómaiaki. e. 29 és 10 között foglalták el a Duna jobb partját. A későbbiekben a folyó (legfelső szakaszát leszámítva) részét képezte a Birodalom természetes határának, amely körül erődök és hadivárosok jöttek létre a barbár népek ellen való védekezés céljából. Ilyen jelentős erődvárosok voltak Castra Regina (Regensburg), Lauriacum (Linz), Vindobona (Bécs), Aquincum (Budapest), Singidunum (Belgrád) és Novae (Rusze). Az első hidakat is a rómaiak építették a Dunán, a hídfők romjai a folyón több helyen is fellelhetők. 106-ban Szörényvárnál a Dunán átkelve Dacia provinciát is elfoglalták a rómaiak, ahol értékes aranybányákat találtak, ám mivel a terültet természetes határral nem rendelkezett, védelme nehézkes volt, így 271-ben a gótok foglalhatták el.

A Duna a Római Birodalom kereskedelmében is fontos szerepet töltött be. A folyókörnyéki provinciák, elsősorban Pannónia, így komoly jelentőségre tettek szert, egyre nagyobb befolyást gyakoroltak a római politikára.

Középkor

A népvándorlás korában a Duna bal partján több nomád nép váltotta egymást, jobb partján viszont nagyrészt megmaradtak a korábbi római települések, amelyeket néha kiraboltak, illetve adóztattak a keletről jövő hunok, keleti és nyugati gótok, longobárdok, bolgárok és avarok. A 9. században, a népvándorlás utolsó hullámában a magyarok érkeztek a Duna medencéjébe, s kalandozásaikkal a folyó környéki települések sokaságát sújtották.

1000 körül a Duna környékén három új államalakulat: Csehország, Magyarország és Bulgária jött létre. A Német-római Császárság területén pedig egyre nagyobb szerephez jutottak a határ menti területek, azok közül is leginkább az Osztrák Hercegség. A létrejövő államokat a környező nagyhatalmak (Német-római Császárság és Bizánci Birodalom) nem nézték jó szemmel, és megpróbálták elfoglalni, és Magyarország kivételével ez sikerült is. A 11. század közepére a Duna környékének államszervezetei nagyrészt stabilizálódtak, a felső szakasz a Német-római Birodalom, a középső szakasz a Magyar Királyság, az alsó szakasz a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került.

1096 és 1099 között a Duna mentén – RegensburgtólBelgrádig leszámítva a magyar szakaszt – vezetett az első keresztes háború, amelyet még további kettő követett 1147–1149 és 1189–1192-ben. A Duna Belgrádtól északra lévő részének hadiút szerepét a 13. századtól a távolsági kereskedelmi út szerepe váltotta fel. Az úton jelentősek voltak a Fugger-család Erdélyből induló aranyszállítmányai. A kereskedelem élénkültével újból lendületet kapott a városiasodás: Buda, Pozsony, Bécs, Linz ebben az időben jelentős fejlődésen esett át. A folyó környékének forgalmát kicsit csillapította, hogy 1335-ben a visegrádi királytalálkozón Bécs elkerülésével húzták meg a cseh–magyar kereskedelmi útvonalat.

Törökök

A Duna Pozsonynál

Míg a felső szakaszon az élet egyre inkább pezsgésnek indult, az alsó vidékeken az oszmán törökök kezdtek portyázni. Az oszmánok ellen több hadjáratot is indítottak a magyar királyok. Az első ilyen csatát Zsigmond vívta 1396-ban, majd Hunyadi János jutott el a Duna mentén egészen Várnáig a hosszú hadjárat során. Ám a törökök lényegében folyamatosan haladtak a folyón felfelé: 1451-ben Szendrőt, 1456-ban, majd 1521-ben Nándorfehérvárt, 1526-ban Budát, 1529-ben Bécset ostromolták meg. Birodalmuk a 16. század közepére egészen Esztergomig terjedt ki. A törökök által megszállt területek és a nyugati országok közötti kereskedelem nagyrészt megszűnt, ám mindez nem volt igaz a Duna mentén, ahova a megszállt vidékek keresztény kulturális élete koncentrálódott.

A 17. század végén indult meg a török ellenőrzés alatt lévő területek visszafoglalása, amely elsőként a magyar Duna környék reokkupációját jelentette. Erre az időszakra jellemző, hogy a felszabadult Duna mentét délszlávok népesítették be. Az oszmán fennhatóság megszűnése egyet jelentett a dunai hajózás komoly fellendülésével is.

Újkor

A 19. század komoly változásokat hozott a Duna életében. Ekkor kezdett csíráiban – elsősorban Németországban és Ausztriában – a Duna menti idegenforgalom kialakulni. 1830-ban indult az első gőzhajó a folyón, 1831-től pedig már menetrendszerűvé is vált. A személyszállítás mellett, az áruszállítás is fokozódott, egyre jelentősebb ipari központok alakultak ki a folyó partján először a német vidékeken, majd az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásával a magyar tájakon is. A hajózás megkönnyítése érdekében szükség volt a folyó szabályozására is, amelyet bár már a 18. században megkezdtek, nagyrészt csak az 1870-es évekre lett kész a Vaskaputól felfelé.

A 19. század során jelentkeztek először komolyabban a nemzetiségi problémák is a Duna völgyében. A század közepére a Török Birodalom gyengülésével a Duna alsó szakaszán sorban létrejöttek a különböző nemzetek autonóm területei (1820-ban Szerbia, 1829-ben Havasalföld, 1878-ban Bulgária), amelyek később függetlenedtek is, és a tőkés fejlődés útjára léptek. Ám ezek az országok a későbbiekben területi viták alapján több háborút folytattak egymással. Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések végül egy rövid időre megszüntették a háborúskodást a Duna környékén, illetve felbomlasztották az Osztrák–Magyar Monarchiát, a folyó melletti legnagyobb államot. A kialakult új nemzetállamok általában nagyon rossz kapcsolatban voltak egymással, így a Duna hajózása ismét korlátozódott.

A II. világháború során a Duna teljes szakasza a tengelyhatalmak fennhatóság alá került, majd az előrenyomuló Vörös Hadsereg szállta meg szinte a teljes folyó mentét. 1948-ban a Duna parti szocialista országok megalapították a Duna Bizottságot, amelyhez később Ausztria, 1998-ban pedig Németország is csatlakozott. A németországi Rajna–Majna–Duna-csatorna1992-es megépítése óta a folyó részét képezi annak a 3500 km-es transzeurópai víziútnak, amely az Északi-tenger melletti Rotterdamtól a Fekete-tenger melletti Sulináig ér. 1999-től a folyami szállítás nehézkessé vált, miután a NATO 3 hidat lebombázott Újvidéken, Szerbiában; a roncsokat 2002-re távolították el.