Egregy
Földrajza
A Meszes hegységben eredő Egregy Szilágy megyén folyik keresztül és Zsibó városánál ömlik a Szamosba, útja során érintve Felsőegregy, Egregypósa, Egregyborzova, Alsóegregy, Prodánfalva és Zsákfalva településeket.
Körösök
Az összefoglalóan Körösök (románul Criş) néven ismert folyók teljes hossza 741,3 km, Romániában, Erdélyben erednek és egyesülésük után 200 kilométerrel Magyarország területén a Tiszába ürítik vizüket.
A Körösök vízgyűjtő-területe mintegy 27537 km², ennek 53%-a Romániában, Erdélyben van. A Magyarországon lévő 47% a Tiszántúl nagy részét magában foglalja. Ezt a vidéket a 18-19. századi folyószabályozások előtt a kanyargós, lassú, egymásba sok helyen átkötő, mocsárvilágba vesző, majd onnan újra előbukkanó folyóágak szövevénye jellemezte. A térségben nagy volt az árvízi veszélyeztetettség, a mezőgazdasági termelés bizonytalansága, kicsi volt a termőterület, nehezek voltak a közlekedési viszonyok.
A Körösök névvel illetett folyók:
- Kettős-Körös teljes hossza: 37,3 km.
- Fehér-Körös teljes hossza: 235,7 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 9,8 km.
- Fekete-Körös teljes hossza: 168 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 20,5 km.
- Sebes-Körös teljes hossza: 209 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 58,6 km.
- Hármas-Körös teljes hossza: 91,3 km.
Fehér-Körös
A Fehér-Körös folyó Romániában az Erdélyi Érchegységben ered, majd a Fekete-Körössel történő összefolyása után Kettős-Körös néven folyik tovább. Teljes hossza: 235,7 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 9,8 km
- A meder átlagos esése: 0,07 cm/m
- A víz átlagos sebessége: 0,6-1,1 km/óra
- A meder átlagos szélessége: 15 méter
- A víz átlagos mélysége: 0,8 – 2,5 méter
Fekete-Körös
Hossza román területen eléri a 147,5 km-t, eredete Bihar megyében, Rézbánya környékén van. Keresztülfolyik Diófáson, Vaskohszikláson és Belényesen, majd magyar területen a Szanazugban összefolyik a Fehér-Körössel, s onnan Kettős-Körös néven folytatják útjukat. Teljes hossza: 168 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 20,5 km.
- A meder átlagos esése: 0,06 cm/m
- A víz átlagos sebessége: 0,8-1,4 km/óra
- A meder átlagos szélessége: 20 méter
- A víz átlagos mélysége: 1,5 – 3 méter
Sebes-Körös
Romániában, a kalotaszegi dombvidéken,Körösfő /körös-fő/falutól 2 km.-re nyugatra ered,forrása gránitkövekkel kirakott ered. A Körösvidék egyik fő folyója. Keresztülfolyik a Bihar megyeiNagyváradon. Délkelet-Magyarországon, Gyománál ömlik a Kettős-Körösbe. Nyáron oly kicsiny és oly szelíd, hogy esetenként egy gyermek is átgázolhat a felső szakaszán, de hirtelen hóolvadások, vagy nagy esőzések idején vad és gátat nem ismerő, mint a Tisza. A Sebes-Körös árhullámainak levonulását a Romániában lévő energetikai célú tározórendszer feltöltöttségi állapota és üzemeltetési stratégiája határozza meg. A tározórendszer működésének következtében a Sebes-Körös magyarországi szakaszának vízjárása lényegesen megváltozott. Ritkábbak és alacsonyabbak az árhullámok, rövidebbek és a régebbinél lényegesen bővizűbbek a kisvízi időszakok.
Teljes hossza: 209 km, ebből a magyarországi szakaszának hossza 58,6 km. A Magyarországi szakaszon, a Berettyó torkolata és Körösladány között duzzasztómű épült 1977-ben.
- A meder átlagos esése: 17,1 cm/km
- A víz átlagos sebessége: 2,8 km/óra
- A meder átlagos szélessége: 40 méter
- A víz átlagos mélysége: 1,5 – 3 méter; kisvíz időszakban: 0,5 m
A Sebes-Körös völgyének látványosságai:
Kettős-Körös
A Fehér-Körös és a Fekete-Körös szanazugi összefolyásából keletkezik, teljes hossza: 37,3 km. Amint a Fehér- és Fekete-Körös egymásba ömlik, utána mintegy tíz kilométeres szakaszon nyílegyenesen halad a Kettős-Körös egészen Békés városáig. Ez a vízszakasz a Békésnél levő duzzasztó miatt aránylag lassú lefolyású, s egyenes lévén hiányos ideális haltanyákban.
A duzzasztómű után a folyó kanyargósabbá válik, s egyúttal bőségesebb lesz a halállománya és színesebb a korábbi érdektelen, letarolt ártere is. Köröstarcsa után a folyó megtartja kanyargós jellegét, de egyre szaporodnak a kövezéssel védett éles kanyarulatok, amiket az arra járó horgásznak feltétlenül érdemes jó néhány próbadobással alaposan kitapasztalni.
Hármas-Körös
A Hármas-Körös egy magyarországi folyó, a Sebes-Körös és a Kettős-Körös összefolyásából keletkezik a 91,3 fkm-nél, teljes hossza: 91,3 km. Az egyetlen beletorkolló jelentősebb vízfolyás a Hortobágy-Berettyó. Csongrádnál ömlik a Tiszába a 243,6 fkm-nél. A torkolattól 5,6 km-re található a Bökényi duzzasztó.
- A meder átlagos esése: 0,01 cm/m
- A víz átlagos sebessége: 1,1 km/óra
- A meder átlagos szélessége: 70 méter
- A víz átlagos mélysége: 3 – 4 méter
A Hármas-Körös völgyének látványossága: Csörsz árkaKörösladánytól északra.
|